Szerkesztőink több mint fele tombolt pénteken (2012.03.16.) az ex Gödörben, az Akvárium Klubban. Nem sok különbség van a Gödörrel szemben, nekem nagyon tetszik, hangulatos. Örülök, hogy a színpad még mindig 1 centire van tőled és előtted tombolja végig az általad kedvelt énekes az egész koncertet. Tehát nem sok minden változott. És most a koncert. Időt nem nagyon néztünk, de mire odaértünk, 10-20 percre el is kezdődött a koncert, amit a Körmenet c. számukkal indítottak. Nem teketóriáztak, egy másodperc alatt fent voltak a színpadon és bele is csaptak a lecsóba. A következő szám a hamarosan megjelenő új lemezről első kiadott szám, a Rázz fel volt, amit kétszer is meghallgathattunk a koncerten (az Angliával egyetemben, de erről később).
Természetesen Bíborka és a zenekar mint mindig, nagyon közvetlenek voltak és végig kommunikáltak a közönséggel (valamilyen formában). A következő számok a Fogd és fuss, a Rongyolódó, az Anglia és az Ónos ablak követte, majd jött egy újdonság. Egy újabb dalt játszottak el az új albumról, aminek a pontos címét nem tudom, de a dallistámra (amit sikeresen elloptam a színpadról a koncert után) Levél égeti címmel van leírva. Elképesztő jó volt, tipikus MU-s szám. Közben természetesen mindenkin látszódott az extázis, és Bíborka mint mindig, árasztotta magából az elképesztően pozitív energiákat, ami mindenkire hatással van. A következő számok a Szívtakarítás, a Szerelemtabletta és a Fogyó hold követett, majd egy olyan szám, amit nagyon sok rajongó kért tőlük, ez a Fesztivál. Aminek a szövege teljesen visszaadja a Magashegyi koncertek hangulatát így meg sem lepődtünk, hogy Bíborka a naptárából énekelte. Ezek után jött a Sanzon és a mindenki által ismert és kedvelt számok a Metróhuzat és a a Szeplős váll, amit szinte nap mint nap hallhatunk a rádiókban. Majd el is érkeztünk az utolsó számhoz az Írott nő-höz amit több koncerten is Tariska Szabolcs (az együttes dalszövegírója) közreműködésével szoktak eljátszani ám most ő nem volt a koncerten. Közös meghajlás, majd a ráadás a "Darazsos" dal és a már említett Rázz fel ami még jobban felrázott mindenkit. A koncert végén, a közönség annyira belejött és szerintünk nem akarta, hogy vége legyen, hogy még egy ráadásra vissza tapsoltuk az együttest és ahogy a MÜPA-s koncerten is most is az Angliát játszották, hatalmas tombolás mind a színpadon mind a közönség részéről.
Tehát, az összes szerkesztő nevében mondhatom, hogy mindannyiunk szíve csücske a Magashegyi Underground, ezért mi budapestiek kötelességünknek éreztük, hogy első sorban tomboljunk a fantasztikus koncerten. Mi már nagyon várjuk a hamarosan megjelenő új albumot, melynek címe Ezer Nap lesz és az eddig hallott két szám is nagyon felcsigázott minket. Természetesen erről majd olvashattok kritikát a blogban.
Utolsó kommentek